Vona Gábor: "Azok vagyunk, akik voltunk, és azok is maradunk"
"Mi azok vagyunk, akik voltunk, és azok is maradunk." - jelentette ki könyvbemutatóján a Jobbik majálisán Vona Gábor pártelnök. A politikus elmondta: egyrészt azért írt könyvet, mert szükségesnek érezte, hogy leírja a Jobbik megalakulásának és párttá fejlődésének, majd parlamentbe jutásának időszakát. Másrészt pedig azért, mert sokáig nem politikusnak készült, hanem írónak. A könyv két részből áll, egyrészt olyan írásokból, melyek már valahol megjelentek, másrészt pedig visszaemlékezésekből, amelyekről a pártelnök korábban soha nem beszélt. Az olvasó megtudhatja, hogy Vona Gábor másfél éven keresztül egy kolostor padlásán élt ferences szerzetesekkel, hogyan fonódott össze az élete a Jobbikkal, valamint elmeséli azt is, hogy a politika sokáig csak kívülről érdekelte. A nemzeti radikális párt elnöke kijelentette, a „Született augusztus 20-án” című könyv is hitelesíti a Jobbikot, hiszen meg lehet nézni, hogy mit mondtak négy éve és össze lehet hasonlítani azzal, hogy mit mondanak most. A Jobbik elnöke, elmondta az olvasók számára is világossá válik, hogy a Jobbik politikusai most is fel tudják vállalni a korábbi kijelentéseikt, azok most is, akik voltak és azok is maradnak. A politikus megjegyezte: a többi politikai erő híveitől eltérően, a Jobbik szimpatizánsai kritikusak a párttal szemben, öntudatosak, viszont ha szükséges „odateszik” magukat az igazságért. Vona Gábor végül kifejtette: ma Magyarországon a Jobbik komoly hatást gyakorol a magyar társadalomra. A fiatalság aktív része - akik politikával vagy közélettel kívánnak foglalkozni – Jobbik szimpatizáns. Hozzátette, ebben rejlik az ország jövője. „Mi ebben az országban élni akarunk. Itt születtünk, itt is akarunk meghalni. Ám életünket nem rabszolgaként akarjuk élni, emellett azért küzdünk hogy gyermekeink szabad országban élhessenek. Ezért állunk ki a jövőben is emberként és politkusként egyaránt.” - zárta szavait a pártelnök. Forrás: Barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
HELYI ESEMÉNYNAPTÁR
ESEMÉNYNAPTÁR















Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap a párt Hajógyári szigeten tartott majálisán bemutatta „Született augusztus 20-án” című könyvét, amely néhány napja jelent meg.











