Szavazás

Egyet ért Ön azzal, hogy ki kell lépnünk az Európai Unióból?:

Lázár elmenekült a maréknyi, százhalombattai jobbikos tüntető elől… (videóval)

|

Mint Jézus a kufárokat, úgy űzte el  Lázár János FIDESZ-es képviselőt a százhalombattai JOBBIK tucatnyi aktivistája.

 

 

 

 

A kormánypárt – lenéző kijelentéséről elhíresült - tagja épp a Pest megyei településre látogatott, hogy ott ZÁRT KÖRÜ (!) Nemzeti konzultációt tartson.
Az ellenzéki párt helyi szervezete, Csuti Levente elnök szervezésében azonban ellentámadásba lendült. Rendezvényt jelentettek be az Önkormányzat épülete elé, ahol Lázár a megbeszélést kívánta tartani.
Erre a hírre a politikus azonban, két órával a kezdés előtt más helyszínt választott.  A Fidesz „fülkeforradalmárok” nem maradtak le semmiről, hiszen úgysem rájuk volt kíváncsi Lázár János. A helyi, jól menő vállalkozókkal kívánt egyeztetni, mert úgymond „Százhalombattára szüksége van a Kormánynak” - mint kiszivárgott.
A tüntetésen felszólalt Várnai Péter a Jobbik Pest megye 8. számú választókerület szervezője, aki élesen bírálta az elmúlt 21 év ország romboló politikáját. Tételesen kihangsúlyozta, hogy mi jutott a magyar népnek, és mi jutott az eddigi kormánypártoknak az említett időszakban. Mint mondta: „Ez jutott nekünk! A gyilkos kommunizmus és a rablókapitalizmus ötvözete!” A továbbiakban bírálta a pedagógusok kötelező óraszám emelésére irányuló kormányzati kísérleteket, mely 30 %-os leépítést is eredményezhet, valamint részletesen kitért a korkedvezményes nyugdíjasok „dolgozzatok még egy kicsikét” értelmetlen mivoltára.

 

A tüntetés rendbontás nélkül, de annál hangosabban zajlott le. Így a környező lakóépületekben is remekül lehetett hallgatni a lényeget.

Szent Korona Rádió „A tiszta magyar hang”

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 29 - 10:00
Óváros, Szent László tér
2012, June 2 - 19:00
Százhalombatta, Szent István tér; fáklyás menet és koszorúzás a Trianoni emlékműnél