Lapunk birtokába került az új önkormányzatokról szóló törvény alapkoncepciója. Noha a munkaanyag még nem részletes, kimunkált terv, sokatmondó és lehangoló elképzeléseket olvashatunk ki belőle.

A koncepcióról általánosságban is elmondható, bárki(k) is szerezte, vagy soha nem találkozott a magyar önkormányzati rendszer sajátos világával a gyakorlatban, vagy tudatosan nem vesz figyelembe alapvető sajátosságokat. Az önkormányzatiság lényege ugyanis nagyon egyszerűen meghatározható: a köz, a közösség ügyeinek intézése helyi szinten, közhatalmi feladatokkal. Az alapvetés végső forrása is logikus, hiszen nem véletlen, hogy egyes közösségek saját, választott képviselőik útján döntenek arról, hogy településük, vagy megyéjük milyen irányban fejlődjön, hogyan gazdálkodjon, kire bízza az egyes intézményei, társaságai irányítását. A munkaanyag első, egyben legnagyobb hibája, hogy ezt az alapvetést teljesen kifelejti, illetve kilúgozza.

Évek óta és gyakran kapja meg a Fidesz azt a nagyon is jogos kritikát, hogy a párt számára a formális demokrácia sokkal fontosabb, mint a tartalmi demokrácia. Olvasóink emlékezhetnek még 2006 őszére, amikor lelkes és elszánt hazafiak tömege tüntetett heteken keresztül a Kossuth téren, Gyurcsány Ferenc távozását és új választások kiírását követelve. Az akkor ellenzékben politizáló Fidesz csupán fanyalgott és Orbán Viktor többször is határozottan leszögezte: nem hajlandók egy nemzeti mozgalom élére állni és antidemokratikus úton megdönteni egy választott kormányt. A gyászos végeredmény mindenki számára ismert.

E kitérővel arra szeretnénk rávilágítani, hogy az új önkormányzati modell formálisan megfelel ugyan a demokratikus követelményeknek, tartalmilag azonban egy totális rendszer kiépítését készíti elő. Még egyszer nyomatékosítjuk: az önkormányzatiság önmaga számára épült ki, helyi szinten működik, és ugyanitt zajlik az ellenőrzése is – most még.

Első lépésként a megyei kormányhivatalok felállítása váltott ki nemtetszést a szakmán belül. A megyei közgyűlések és hivatalaik ugyanis azokat a feladatokat, melyet a kormányhivatalok kaptak, kisebb kiigazításokkal megkaphatták volna. Fontos, hogy a megyei közgyűlések választott köztestületek, hiszen négyévenként a választók delegálják tagjaikat, listás szavazással. Ez a tény azt eredményezi, hogy a közgyűlések erős politikai legitimációval bírnak, politikai felelősséggel rendelkeznek, míg a kormányhivatalok vezetőit a miniszterelnök nevezi ki a belügyminiszter javaslatára. Ha a megyei kormányhivatalok tovább erősödnek, azt a megye és a nagyobb települések rovására teszik és teljesen eltűnik a politikai felelősség. Számon kérés, véleményezés nem lehetséges.

Ijesztő, hogy a kormány megint a járási rendszer felállítását tervezi, méghozzá hasonló formában ahhoz, ahogyan a kommunista időszakban működtek. Csakhogy a járási tanácsokat 40 év alatt kétszer is megalakították, majd eltörölték éppen azért, mert működésképtelenek voltak! A hatósági ügyek, például az építésügy, gyámügy, egyes szociális ügyek járási koncentrációja a XXI. században már Magyarországon is fából vaskarika. Egyrészről, tudni kell, hogy ezek állami szolgáltatások, de nem ingyenesek, a polgároknak, akik ügyfélként jelennek meg, fizetniük kell, amiért joggal várhatják, hogy ügyeiket helyben, vagy a közelben, gyorsan és egyszerűen intézhessék. Járási szintre felszervezni viszonylag egyszerű igazgatási ügyeket drágább lesz, mint a jelenlegi helyzetben és fő hozadékai az elhúzódó ügyintézés, a végeérhetetlen sorbaállás, valamint döbbenetes bürokratizmus lesznek.

Csupán hab a tortán, hogy a járási hivatalok vezetőit a megyei kormányhivatal vezetője nevezné ki, a megye megkérdezése, véleményezése nélkül. Egy nagy állami polip körvonalai sejlenek itt fel. Választott köztestület itt sem lesz.

Vannak természetesen előremutató logikus tervek is, melyeket később még részletezünk, de maga a koncepció, úgy ahogy van, alapvető hiányosságokat és ellentmondásokat tartalmaz, magyarán javíthatatlan.

A második lépcsős közigazgatás érdekesen alakul: míg a megyék megmaradnak, a fővárosi önkormányzat vagy szuper önkormányzattá alakul és megszűnnek a kerületek, vagy legalábbis csupán elől járóságok maradnak a helyükön, vagy a főváros gyengül meg maga. A koncepcióból kitűnik, nem azért tartalmaz két lehetőséget, hogy választani lehessen, hanem azért, mert a készítőknek fogalmuk sincs arról, milyen felépítésű fővárost szeretnének látni. A puszta ötletelés pedig édes kevés.

Ezen a lépcsőn szintén hallgat a koncepció a régiókról. Örvendetes, hogy a regionális kialakítású politikai-közigazgatási rendszert a kormány végül elvetette, ám figyelemreméltó, hogy a munkaanyagban nem szerepel a többcélú társulások kiszervezése – például a megyékhez. Ez azt eredményezi, hogy továbbra is megmarad az átláthatatlan, közpénzpazarló rendszer, ahol megint csak nem választott, hanem a mindenkori kormányzat kinevezett emberei ücsörögnek. Ez a rendszer nagyon drága és a korrupció melegágya is egyben,

A legnagyobb probléma azonban a települési önkormányzatok nagy leszámolása lesz: a tervek szerint minden 2000 lakosnál kisebb településen megszüntetnék az önkormányzatokat és a hivatalokat is! Még arról sincs szó, hogy ezek a kis települések, ahol minden nehezebb, mint egy városban, esetleg rész-önkormányzati szinten megtarthatnak valamiféle autonómiát és önszervezési készséget. Semmit! Mindössze talán egyetlen hivatalnok marad a településeken, aki összegyűjt minden ügyet, tehát afféle ügyfélszolgálati munkát végezne, és azokat továbbítaná a járási hivatalokba. Világosan fogalmazva: a falurombolás soha nem látott hulláma söpörne végig az amúgy is lezsarolt, elszegényedett magyar vidéken. A kistelepülések, mint megannyi „senki földje” vegetálnának a továbbiakban, még attól a lehetőségtől is megfosztva, hogy kedves falujuknak díszpolgárt válasszanak.

Összegezve: egy ultracentralizált, politikai irányítású állam képe bontakozik ki, melyben az egyén és a helyi közösségek csupán szomorú emlékek maradnak, a mindenható kormánytöbbség saját kinevezettjeik útján azt tesz majd közösségeinkkel – kis városkáinkkal, falvainkkal, amit akar. Ha engedjük. Megengedhetjük?

 Folytatjuk  

 Csanádi Gábor Ferenc – barikad.hu