Szavazás

Egyet ért Ön azzal, hogy ki kell lépnünk az Európai Unióból?:

Újra bolhapiac lesz a hétvégén

|

A nyári hónapokat kihagyva, ismét bolhapiac várja az érdeklődőket szeptember 3-án, szombaton, délután 1 órától este 6 óráig.

A bolhapiacon bárki árusíthat, ha nem kínál kereskedelmi forgalmú, kereskedelmi mennyiségű, illetve jogszabályban tiltott portékát. A bolhapiac célja, hogy a háztartásban már feleslegessé vált, de másnak még hasznos holmi gazdájára leljen. Mivel az eladó, mint végfelhasználó egyszer már megfizette az áruforgalmi adót, a bolhapiacon adómentesen lehet kereskedni.

Az egyre népszerűbb kezdeményezésre ez alkalommal is már elfogytak az árusításhoz szükséges asztalok, előfoglalni már nem lehet. Az elfoglalt asztalokért és helyekért, nem kell napidíjat fizetni, az ingyenes. Ez azonban ne rettentsen el senkit a szándékától, hiszen a piacfelügyelet mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen árulhassák portékáikat.
Ezért érdemes bármilyen kisasztalt, pokrócot, terítőt a helyszínre vinni annak érdekében, hogy mindenki ki tudja pakolni az áruját!

Az év utolsó bolhapiacának időpontja, október 1.

Forrás: (Hírtükör Online)

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 29 - 10:00
Óváros, Szent László tér
2012, June 2 - 19:00
Százhalombatta, Szent István tér; fáklyás menet és koszorúzás a Trianoni emlékműnél