Szavazás

Egyet ért Ön azzal, hogy ki kell lépnünk az Európai Unióból?:

Összeomlásból a széthullásba

|

Vona GáborA kormány az elmúlt egy évben a gazdagok érdekeit szolgálta, úgy hogy közben tönkretette az országot - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Vona Gábor.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatóján reagált Orbán Viktor miniszterelnök tegnap külföldön tett nyilatkozatára, miszerint Magyarországon a jóléti gazdaságnak vége van, valamint sikerként említi, hogy bevezették az egykulcsos adót és csökkentették a társasági adót. Ezen kívül a miniszterelnök örömmel jelentette be: sikerült meggyőzni a magyar embereket arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról lemondjanak.

Vona Gábor elmondta: pártja nem tudja értelmezni ezt a nyilatkozatot, magyarázatot vár Orbán Viktortól vagy az MTI-től, hogy pontosan milyen kontextusban hangzott el ez a mondat. A nemzeti radikális politikus bízik abban: a kormány nem készül arra, hogy az elkövetkező években a megszorítások mértéke olyan legyen, amely a magyar emberek vagy nyugdíjasok egyhavi bevételét elvenné.

Vona Gábor hangsúlyozta: az elmúlt egy év gazdaságpolitikai szempontból egyenes út volt az összeomlásból a széthullásba. Amikor Orbán Viktor átvette Bajnai Gordontól a stafétabotot, akkor ez egy összeomlott ország volt, most ha megnézzük, hogy hová vezette Orbán Viktor és kormánya az országot, akkor egy széthulló ország képe tárul elénk. A Jobbik pártelnöke címszavakban felsorolta a széthullásra bizonyítékul szolgáló jelenségeket: a rendvédelmisek tüntetéseiken egyre súlyosabb és egyre keményebb eszközöket helyeznek kilátásba, az egészségügyből rengetegen készülnek arra, hogy elhagyják Magyarországot, sőt, egyes felmérések szerint hazánkban még nem volt ilyen magas az elvándorlási szándék munkakeresés céljából, mint amilyen most. Ez  az elkeseredés különösképpen a fiatalok körében tömeges – mutatott rá a pártelnök.

A politikus rámutatott: az egymillió munkahelyből közel mínusz százezernél járunk, az IMD svájci intézet szerint versenyképesség szempontjából az 59 vizsgált országból az 50. helyen vagyunk - Bajnai Gordon idején ugyanezen a listán még a 45-ikek voltunk. Az OECD országokban vizsgálták a boldogsági paramétereket, s kiderült, hogy boldogság tekintetében Magyarország a legutolsó helyen van. 

A pártelnök szerint fontos szempontja a kormányzásnak az, hogy visszamutogat az elmúlt nyolc évre, hiszen ezt az időszakot nem lehet elégszer kritikai szemmel vizsgálni, de egy év után ennél jóval többre volna szükség. Vona Gábor szerint az, hogy a jóléti gazdaságnak vége ez nyilvánvalóan a világgazdaság trendjeit tekintetbe véve indokolható csak nem lehet tudni, hogy hol volt eddig jóléti gazdaság. A Jobbik pártelnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy- ne csak kettős kommunikációját alkalmazva külföldön, hanem itthon is- mondja el, hogy nem lesz jólét Magyarországon, az ígért paradicsom nem fog megvalósulni. Vagy magyarázza el a devizahiteleseknek, hogy egy év várakozás után sincs megoldás, vagy ha lesz is, akkor csak három- négy évig kitolja a robbanást, de a robbanást magát nem tudja megállítani.

Vona Gábor felsorolta azokat a gazdasági lépéseket, amely ehhez a helyzethez vezettek: a legsúlyosabb az egykulcsos adó bevezetése, amelyet a Jobbik elnöke ezt a „száz lépés programhoz” hasonlította. Hozzátette: a magyar közgazdászok politikai hovatartozástól függetlenül talán megegyeznek abban, hogy a magyar gazdasági egyensúly végletes megbomlásához a „száz lépés program” kellett. Az egykulcsos adó kettészakítja a magyar társadalmat, lesz egy nagyon szűk gazdag réteg és lesz egy nagyon széles alsó társadalmi réteg. Itt említette meg a nemzeti radikális képviselő a Széll Kálmán tervet, amely a magyar emberek megszorításával az államadósság csökkentését tűzte ki célul. Ki kell mondani a Széll Kálmán terv egy megszorító csomag.

A Jobbik elnöke felszólította a kormányt vonja vissza az egykulcsos adót és a Széll Kálmán tervet és álljanak elő egy olyan fellendítő gazdasági programmal, amely nem pusztán a nemzetközi tőke elvárásait teljesíti, hanem a magyar társadalom jólétét szolgálja. A magyar társadalom megérdemelné 20 plusz 40 év megszorítás és szenvedés után érezze a kormány segítő támogatását.

Az egykulcsos adó helyett pedig léptessen életbe egy olyan progresszív adórendszert, amely segíti azt, hogy az adópolitika igenis figyelembe vegyen szociális szempontokat. A Jobbik visszautasítja azt amikor Orbán Viktor vagy Matolcsy György arról beszél, hogy az adórendszernek nincsenek szociális céljai. Ezt a mai Magyarországon kijelenteni nem más, mint ugyanaz a cinizmus, amellyel Lázár János nyilatkozott azokról, akik nem értek el semmit.

Vona Gábor végül megjegyezte: az egykulcsos adóval, a Széll Kálmán tervvel és a különböző megnyilvánulásokkal nyugodtan kijelenthető, hogy a Fidesz a gazdagok kormánya. Az elmúlt egy évben a gazdagok érdekeit szolgálta, úgy hogy közben tönkretette az országot.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 29 - 10:00
Óváros, Szent László tér
2012, June 2 - 19:00
Százhalombatta, Szent István tér; fáklyás menet és koszorúzás a Trianoni emlékműnél