Önkormányzati törvény – Csőre töltve
A Magyar Nemzet értesülései szerint nem kerül napirendre a mai kormányülésen az önkormányzatokról szóló törvény koncepciója. A lap úgy értesült, hogy a tervezet megvitatását azért halasztották el, mert a szaktárca és a szakmai szervezetek között még nem zárultak le az egyeztetések. Információink szerint azonban nem önmagában az egyeztetések húzódnak el, bonyolítja az ügyet az is, hogy számtalan más törvényt is átfogóan kell módosítani ahhoz, hogy az új önkormányzati rendszer felállhasson. Jobbikos szakértők szerint azonban erre a hátralévő négy hónap kevés lehet, még erőltetett jogalkotási ütem mellett is. Több jobbikos szakpolitikus ismét felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az eredeti koncepció mindössze egy előkészítő munkaanyag, amely nagyon nagy általánosságokban fogalmazta meg a lehetséges változtatásokat, emellett a Fideszen belüli önkormányzati lobbi, nevezetesen azok az országgyűlési képviselők, akik települési polgármesterek is egyben, számtalan elképzelést élesen kritizáltak. Teljesen kidolgozatlan a jogszabály-tervezet szervezeti háttere is. Mint ismert, az Orbán-kabinet eltökélt szándéka, hogy számos közigazgatási feladatot elvon a településektől és azokat egy járási hivatalba koncentrálja, ezek számáról azonban még nincs végleges döntés, ahogyan a választókerületek számáról sem, márpedig a kormány szándéka pedig éppen az, hogy egy-egy járás közigazgatási illetékessége egybe essen a választókerületek területével. Ehhez kapcsolódóan nincsenek meg a feladatokat átvállaló járási hivatalok helyei, sem a szakapparátus, sőt, hiányzik az informatikai háttér is, ami szakértők szerint még legalább egy évet vehet igénybe. Több jobbikos szakember egybehangzó véleménye az, üdvösebb lenne, ha a kormány ebben az évben „jegelné és újragondolná” a jogszabály-tervezetet, mivel meggyőződésük, a törvény áterőltetése csak azt eredményezné, hogy jövő januárban a magyar közigazgatás gyakorlatilag összeomlana. Márpedig az amúgy is nyakig eladósodott helyi közösségek egy ilyen katasztrófát rendkívül meg sínylenének és mindössze egy rendkívül drága káosz várható az önkormányzati rendszerben.
Magyar Nemzet nyomán – barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
HELYI ESEMÉNYNAPTÁR
ESEMÉNYNAPTÁR















Noha az új önkormányzati törvény koncepcióját nem tárgyalja a kormány mai ülésén, a hivatalos menetrend szerint ősszel mégis szavazhat róla az Országgyűlés.











