Szavazás

Egyet ért Ön azzal, hogy ki kell lépnünk az Európai Unióból?:

Ócsai gettó helyett kríziskezelőt!

|

Z. Kárpát DánielA forradalmi többség érdemi munka helyett kétnapos frakció ülésen tölti az idejét, miközben a devizahitelesek érdemi megsegítésére semmilyen javaslattal nem élnek. Érdemi megoldás helyett átláthatatlan alternatívák.  

Z. Kárpát Dániel mai sajtótájékoztatóján elmondta, felháborító, hogy a kormánypárti képviselők közül senki sem vett részt a fogyasztóvédelmi bizottság mai ülésén, melyen a devizahitelesek megsegítése volt a fő téma. A jobbikos honatya botrányosnak minősítette bizottsági társai levelét, melyben kifejtik, a témával a maguk részéről nem foglalkoznak, ezzel szemben a kétnapos frakcióülésen majd megtudják, mi legyen az álláspontjuk".

A képviselő tarthatatlannak nevezte, hogy a kormány egy év alatt semmilyen kézzel fogható megoldást nem tudott felmutatni a devizahitelesek számára, hiszen az árfolyamgát nem egyéb, mint a felelősség vállalás elodázása, magyarán, "a kormány csak az időt húzza" és legkésőbb három év múlva az adósoknak kell majd megfizetniük a különbözetet, miközben a hitelintézetek semmilyen kockázatot nem hajlandók vállalni.

 Z. Kárpát az ócsai „gettó” tervezetével kapcsolatban kifejtette, a kormány a lehető legroszabb megoldást választotta, hiszen a beruházási költségek rettentően magasak és éppen a leglényegesebb elem nem szerepel a pályázati felhívásban: a munkahely teremtés helyben. A szakpolitikus teljesen életszerűtlennek minősítette a becsült költségeket is, kiemelve: hihetetlen, hogy egy lakóingatlant mindössze 150 ezer forint négyzetméterenkénti fajlagos költséggel tervezzenek, ennyiért ma már lakóházat lehetetlen ugyanis építeni és a tervek nem tartalmazzák az épületgépészet, valamint a közművesítés költségeit sem.

„Mindössze annyi látható, hogy a tervezett összköltség valahol öt és húsz milliárd forint között változik, hogy pontosan mennyi, nem tudni, mivel folyamatosan ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot az illetékesek részéről” – mutatott rá a képviselő és kifejtette, ekkora összeg sokkal több lehetőséget rejtene magában, ha a kormány használt, de jó minőségű lakásokat, vagy családi házakat vásárolna és vonná be bérlakás programba.

A képviselő leszögezte: a Jobbik álláspontja, hogy a kormánynak ebből az összegből egy krízis kezelő felállítását kellene kezdeményeznie, mely annyiban is eltér a kormányzat terveitől, hogy a hitelek forintosítása után a kezelő átvehetné az adósok hiteleit, természetesen töredék áron, legfeljebb a teljes tartozás ötven-hatvan százalékáig, hogy a kereskedelmi bankok is viseljék a saját kockázatukat. Így államit felügyelet alatt, csökkentett törlesztő részletekkel, hosszabbított futamidővel és a hitelek egynkénti újratárgyalásával minden hiteles megfelelő arányban és teherviselési képességgel törleszthesse tartozását.

Z. Kárpát Dániel hozzá tette, a megfizetési kötelezettség alól természetesen senki sem mentesülhet, mindössze arról van szó, hogy a hitelkárosultak valóban érdemi, valós segítséget kaphassanak.

„A kormánypártok a megoldás keresése helyett természetesen nyaralnak, vagy kétnapos frakcióülést tartanak, a Jobbik ezzel szemben, kötelezettségének eleget téve valódi progamot nyújt be a több százezer családot érintő devizahitelek kezelésére, valamint arra, hogy a devizahitelesek valóban mentesüljenek az indokolatlan plusz terhek alól.” – zárta szavait a jobbikos képviselő.

Csanádi Gábor Ferenc 

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 29 - 10:00
Óváros, Szent László tér
2012, June 2 - 19:00
Százhalombatta, Szent István tér; fáklyás menet és koszorúzás a Trianoni emlékműnél